Mindenkinek voltak már megvalósított céljai az életében. Hogy ezek mennyire voltak igazi, mélyről jövő célok vagy mennyire alkalomszerű vagy “fejből kigondoltak”, azt egy belső megérzés tudja helyesen megítélni.

Nyilvánvalóan különbséget tudunk tenni a “Takarítsuk ki az autót” típusú cél és a valódi hivatásunk között.

És itt álljunk meg egy pillanatra.

Milyen szép magyar szó ez hivatás.

Valahonnan, valahova hívnak. Személyesen a nevünkön szólítanak. El vagyunk hivatva. A jövőből hív téged a célod és ezt te a jelenben most érzékeled.

Igazi hivatásod már azelőtt készen áll rád várakozva, mielőtt az megérkezne hozzád. Mielőtt eszedbe jutna vagy éreznéd őt.

Ennek a valódiságáról magad is meggyőződhetsz! Nézz csak körül a környezetedben!

Találd meg azokat az embereket, akikben érzed, hogy a helyükön vannak. Akik végzik a dolgukat, egy nemes cél érdekében (azaz másokért), általában csendben, de nem feltétlenül nyugalomban. Lehet ez egy kedves tanárod, a főnököd, a munkatársad, egy orvos, ápoló, szerelő, jófej buszsofőr, asztalos, ügyvéd, banki ügyintéző, biokertész vagy bármely más szakma képviselője.

Eltűnődtél-e azon, hogy vajon ők fejből találták-e ki, hogy mi az életfeladatuk? Megnézték a gazdasági mutatókat, kerestek egy piaci rést majd hoztak egy pusztán racionális döntést? Nem igazán…

Akik a helyükön végzik a dolgukat, azok érzik, hogy melyik irányba kell menniük. Valaki pl. már gyerekkora óta tudja, hogy mivé akar válni. Valaki 30-40 felett jön rá. Teljesen egyéni.

Életcélunk keresése esetén szintén nem kell egyből a “világmegváltásra” gondolnunk.

Bőven elég ha először magunkkal és kis környezetünkkel kezdjük a változást. Például pékként lehet az az életfeladatunk, hogy finom kenyeret süssünk a kisváros lakóinak.

Ha megfigyeled azokat akik a helyükön vannak, akkor szinte minden ilyen esetben észre fogod venni, hogy ezek az emberek a felsőbbrendű, nemes hivatásukat sosem a pénzért, a rangért vagy a körülményekért követik.

Azért teszik, mert érzik, hogy ez a feladatuk, ez az útjuk. És ezt általában örömmel, derűsen végzik, de ez az út ugyanúgy tele van meglepetésekkel és küzdelmekkel is.

Pontosan ennek a tudatalatti megérzése okoz félelmet sokakban és próbálják maguktól távol tartani életük igazi célját. Érzik, hogy merre vezetne az útjuk, de félnek tőle.

Tévedés lenne azt gondolnunk, hogy aki a saját útján jár, az biztosan könnyű úton jár.

Jót tenni nehezebb, mint rosszat. Önzőnek lenni könnyebb, mint önzetlenül másokat szolgálni.

Az út nyilván az egyensúlyban, középen halad. Mindenki cselekszik jót és helytelent is folyamatosan. Mindenki szüksége van racionális döntésekre is az anyagiak és a körülmények kapcsán. De valódi hivatásunk esetén, nem ez a legfontosabb!

(Helytelen = nem ott és akkor van a helye, ideje)

A döntő tényező a tudatosság és az ébredés keresése. Szembenézni a félelmekkel és beleállni a csatákba.

Említésre méltó az a tapasztalat, hogy aki sokáig nem akarja felvenni saját hivatását (pl. a tőle való félelem miatt), az megbetegszik.

Először mentálisan fogja ezt érzékelni. Majd lelkileg lesz egyre depressziósabb, szorongóbb, labilisabb. Végül pedig, ha az első 2 jelzés nem volt elég, a test is jelezni fogja egy betegség formájában, hogy VÁLTOZTATÁSRA VAN SZÜKSÉG!

Igazi életcélunk akkor “talál ránk”, mikor megnyílunk számára. Mikor bátran kimondjuk, készen állunk a találkozásra.

De ez még nem jelenti azt, hogy minden félelem leküzdésére már az elején készen állnánk. Ez irreális és egyetlen egy bátor harcosra sem igaz.

A kezdeti lelkesedés és a belső bátorság elindít bennünket, az erőt és a tudást pedig az úton kapjuk meg (pl: súlyzós edzéshez is a gyakorlat közben jön meg az erő).

Ahhoz, hogy egyre közelebb kerülj a saját utadhoz érdemes naponta legalább egyszer elcsendesedned, lecsillapítanod a gondolatokat, egyensúlyozni az érzéseket és aktív éberségben figyelned, várnod, majd ezekben a nyugodt pillanatokban feltenned magadnak a kérdést:

  • Mit akar tőlem a világ?
  • Hol adhatok én a világnak, hogy az jobbá, szebbé, többé váljon?
  • Milyen képességeimet tudom a világnak szentelni és áldozni?

Felsőbbrendű életcélod meg fog érkezni hozzád, ha nyitott szívvel, figyelő szemmel és a tettrekészség nyugalmával keresed őt.

Ez a kozmikus törvény addig igaz Rád és összes embertársadra ezen a Földön, amíg a szíved minden egyes dobbanással jelzi feléd: Teljesítsd be a küldetésedet, amiért itt vagy!