Az erő benned van, én pusztán ismerem az utat, hogyan szabadítsuk ezt fel.
Rámutatok azokra a vakfoltjaidra, melyeket eddig egyáltalán nem vagy csak homályosan láttál - a megoldást és feloldást találod meg bennük.
A közös munka alapozása során a 3 fő lelki erőhöz (gondolkozás, érzés, cselekvés), a belső és külső stabilitás kialakításához és az akaraterő fejlesztéséhez adom át Neked a működő stratégiákat és módszereket, mert minden változás ezekben kezdődik.
Erre az alapra fogjuk építeni az új képességeidet és utadat céljaid felé.
Kedves Férfitársam!
Ma 3 igen motiváló történetet osztok meg veled 3 férfiról, akiknek az élete erőteljesen összefonódott a munkásságommal.
Kezdjük a kezdetek kezdetén...
Sanyiban, Lénárdban és Szabolcsban közös volt mindig, hogy nem tudtak igazán dűlőre jutni a nőkkel.
Voltak ugyan kisebb sikereik.
De az igazi áttörésre évekig, sőt évtizedekig kellett "várniuk".
Azért teszem idézőjelbe a "várni"-t, mert sokáig vártak, de az áttörést nem a várakozás hozta el.
Sok nőkkel sikertelen férfi tartja úgy, hogy csak ki kell várni a jó szelet, a jó fogást - mintha egy pecabot végén ülnének.
Hát ez olyan zsákutcában való szédült álmodozás, melynek a tűzfallal való arcpirító találkozás vet ébresztően véget.
Szóval ők nem csak várakoztak, hanem a hosszú idők sikertelensége után a tettek mezejére léptek.
Cselekedtek.
Mi tanulhatsz meg ettől a három hőstől?
-
pecabot végén ülnének.
Hát ez olyan zsákutcában való szédült álmodozás, melynek a tűzfallal való arcpirító találkozás vet ébresztően véget.
Szóval ők nem csak várakoztak, hanem a hosszú idők sikertelensége után a tettek mezejére léptek.
Cselekedtek.
Sanyi meséli el neked, hogy miben fejlődött a táborban, majd alább olvashatod a nekem küldött emailjét 1 évvel később. 🙂
Íme Lénárd egyik első videója még a tábor előttről, mikor benevezett hozzánk egy VIP terepoktatásra, majd a 2 órás élmény után elmesélte áttöréseit és sikereit.
Várlak Téged is ezen az új férfi úton, ha megszületett benned a DÖNTÉS, hogy végre a saját kezedbe vedd életed irányítását!
Freiwill Ádám
Minden jog fenntartva. © Freiwill.hu - - Kérdés esetén hívj: +36.70.428.6190 ÁSZF/Cookie