Szoktad azt érezni, hogy:
- Eleged van abból, amit csinálsz és már nem bírod sokáig?
- Egyre csökken az életörömöd a hivatásodban és így máshol is?
- Régóta olyan munkát végzel, ami hasznos és szükséges a hosszútávú céljaidhoz, de mégsem vagy igazán elégedett?
10+ éves vállalkozói múltam során többször sikerült kiégnem. Nem heti 40, hanem 80-100 órákat dolgoztam sokszor hónapokon és éveken át túlpörgetve magam.
A megfeszített tempó, a kontroll elengedésének a hiánya, a kevés delegálás, és a rengeteg agyalás vezetett ide.
Heti 7 nap munka sok éven át 0 szünnappal, az emailjeim óránkénti frissítése, nonstop probléma-kezelés és sok agyalás lefekvés előtt/ félálomban bizony kiégéshez vezettek.
Rendesen megszívtam. Egy időre elment az öröm a munkámban és életem más területein is.
Kijött egy kezdetleges porckorong-kiboltosulás a derekamban (ami könnyen vezethet gerincsérvhez), 3 hétig egyáltalán nem tudtam ülni. Szorongások lettek úrrá rajtam és sokáig egy sötét, hamis szűrőn keresztül láttam az életemet és önmagamat a lelki válság miatt.
A kiégés végső stádiuma (amikor általában felismerjük) azért is veszélyes, mert nem csak a megélhetésed, hanem a lelki és fizikai egészséged is kockán forog.
Vállalkozó vagy? Esetleg annak készülsz?
Főleg vállalkozóként kerülhetünk bele ebbe az ördögi körbe, hogy a delegálásra nem figyelünk, nem akarjuk elengedni a kontrollt, mindent magunk akarunk csinálni, nagy céljaink és működő stratégiánk is van, az adminisztráció is a mi kezünkben van a legjobb helyen – de ezt mind irányítani piszok leterhelő.
A stratégia és a tervezés/álmodozás sokkal jobban hoz lázba, mint a honlapfejlesztés, marketing-szövegírás, ügyfélszerzés, adminisztráció és társai.
Viszont ha túlsúlyba kerülnek az operatív feladatok és alig marad erő a valódi, igazi feladatokra (tervezés, alkotás és irányítás), akkor csak idő kérdése, míg kiégsz és ezáltal elmegy az életkedved.
Keményen húzod az igát. Várod a végét. Kitartasz. Bízol benne, hogy hamarosan eljutsz „oda”. Agyalsz. Vannak bőven sikereid, de te mégis egyre jobban amortizálódsz.
Nem érdemes ezzel játszani.
Az életörömöd forrásai beszűkülnek. Már levegőért kapkodsz, hiszen csak kifelé fújsz, de be már nem szívsz elég levegőt. Elveszted az egyensúlyt, kifut a talaj a lábad alól. Kiégsz és innen sokkal nehezebb felállni, mintha hosszabb szünetekkel maradtál volna egyensúlyban.
Bizony vannak időszakok melyek kitartást követelnek tőlünk a nemes cél érdekében. De ha ez túl hosszúra nyúlik és nem engedjük meg közben magunknak az olyan feladatokat, melyeket tényleg szívből végzünk és az időt a regenerálódásra és pihenésre, akkor akarva-akaratlanul ki fogunk égni.
Ilyen erős és régi szokásokon változtatni bizony kemény meló, hiszen a magam által kimélyített árok, azaz a szokásaim – nagy erővel húznak oda vissza minden kimászási/változtatási próbálkozásnál.
Ha nem vagy vállalkozó, de hiányzik a fejlődés és az öröm
Kiégésszerű élményed lesz akkor is az „öröm és a potenciális fejlődés hiányától”, ha tolod magad előtt az igazi, mély megvalósítási vágyaidat.
Például még mindig keresed a pénzt a „tökéletes külföldi útra”, mert nem éred be a hostellel.
Vagy elmennél egy „frankó tréningre”, de te mindenképpen a vip csomagot akarod.
Vagy „gyűjtöd a bátorságot, hogy kipróbálj egy új hobbyt”, de még visszatartanak a félelmek.
Mert bizony van más megoldás is, ha például átformálod az igényeidet, részletfizetést kérsz vagy egy nagy levegővel végre belevágsz életed új kalandjába ahelyett, hogy még 100-dikra is újra átgondolnád.
Úgy sérült le a combizmom 3 évvel ezelőtt, hogy egy hosszú kihagyott időszak után kezdtem el hegynek felfele sprintelni.
Gyorsan le akartam tudni az edzést, de testem azonnal tiltakozott és rámutatott a lelki életem instabilitására.
Ennek tetejében sok száz órát tölthettem el regenerációval és költhettem százezreket manuál és gyógyterapeutára.
Érdemes tudatosítani és bizony több teret hagyni az építő „játéknak” az életünkben és ez alatt nem a sorozatokat vagy a Playstationt értem, hanem egy szabadidős tevékenységet, sportot, kirándulást a természetben, barátokkal való időtöltést vagy pl. utazást.
A kiégéshez bizony hosszú út vezet – ettől alattomos csapda, de sajnos az abból való „gyógyulás” is lassú és hosszú.
A halogatási szokás is minden egyes halasztással csak erősödik, így érdemes egy határozott döntéssel és cselekvéssel mielőbb megszakítani azt.
Ismerd meg a határaidat, lődd be helyesen, hogy mennyi terhet bírsz el, kezdd el ma és ne várj a „tökéletes pillanatra”.
A valóságban mindenki vállalkozó, minimum a saját életének a megvalósítója. Ez pedig az ön- és bővebb esetben mások -menedzselésének a művészete. És ezt önmagunkkal érdemes kezdenünk.
Pont jól jönne most egy komoly, tartós változást hozó hosszútávú segítség?