Mindig nagy álmom volt megtanulni kiteszörfözni. Őrült sebesség, repülés, szabadság.
A wakeboardot és snowboardot már évek óta űzöm alkalomadtán, de a kiteszörfözés még ezeknél is jobban vonzott.
Így kerültem Sri Lankára, ahol 5-6 évvel ezelőtt még egy darab kiteszörföst sem láttak, most meg az egyik legfelkapottabb hely lett a világon.

Ebben a sportban gyakorlatilag egyszerre kell megtanulnod az ernyő kezelését és kell felállnod a deszkára majd megtartod az egyensúlyodat
Miközben az egyik kezeddel fogod a deszkát és belebújsz a papucsokba, addig a másikkal az ernyőt irányítod és tartod 12 óránál. Hol ide nézel, hol oda – amíg automatikus nem lesz.
Totális összepontosítást igényel, hasonlóan a lovasíjászathoz.

Ha éppen hullámzik az óceán, nagy széllökések vannak vagy mélyvízben tanulsz, az már extra nehézség és még gyorsabban lefáradsz.
Estem, keltem, csúsztam majd újra elestem és nyeltem a sós vizet rendesen. De mindig felálltam és folytattam.
Volt, hogy nem tudtam felhozni az ernyőmet és sodródtam 1 órán át a szél irányába, sokszor már a kifulladásig elfáradva. Aztán elhagytam a deszkámat és fél órán át próbálkoztam széllel szemben, hogy tudom magamat cikk-cakkozva odavontatni.
Szokatlan helyzet volt, hogy újra tanítvány lettem és most nekem volt trénerem, nem pedig fordítva.
Mégis azt gondolom, hogy még 10-15 év után az útnak ez a szerves része és az is marad örökre.
A snowboardot és wakeboardot magamtól tanultam meg, lépésről-lépésre, esésről-esésre. De a kite az más. Itt komoly baleset érhet, ha nem vagy tisztában az erőkkel és a mozdulatokkal. Itt ülső segítségre volt szükségem.
Ezen kívül csak akkor vagyok igazán hiteles oktató és vezető, ha folyamatosan keresem az új kihívásokat a tanulásra és fejlődésre, amire az ügyfeleimet is minden alkalommal biztatom.
Félretettem az egómat és nem hagytam, hogy elutasítsam a segítséget a nálam jobbaktól, tapasztaltabbaktól, még akkor is, ha olykor én éppen másképp oktattam volna.
Az új kihívást a kiteban most megtaláltam, és ugyan már tudok mindkét irányban csúszni (míg el nem esek), a java még bizony hátra van. 🙂
Mindenkinek jól jön egy profi coach, ha meg akar valamit tanulni, ami korábban nem ment.
Én abban tudlak támogatni, hogyan láss bele egyre mélyebben a női lélekbe és építs fel stabil alapokra egy vonzó életet.