A mai világ szétszórt.
Mint egy kisgyerek szobája, ahol minden játék össze-vissza van dobálva és ha a szülő éppen nem fáradt, akkor rendet rak.
Már felnőttek vagyunk és nem gyerekek, még sincsen elég nagy rend az életünkben és részben ezért szenvedünk annyit. A rend megerősít és megtart a nehézségben.
Nagy- és dédapáink azért sem voltak depressziósak és szorongtak jóval kevesebbet, mert a mindennapi életük rendben, egy megadott rendszer szerint telt.
Tehát a rendben vagy = rend van az életedben.
Gyakran felteszik nekünk ezt a kérdést ismerőseink: Minden rendben veled? és mi gondolkodás nélkül rávágjuk, hogy persze…..aham….minden rendben. De tényleg így van? Vagy legtöbbször már maga a kérdés is felszínes és így a válasz sem lesz különb.
Hogyan is lehetne a „minden rendben?” kérdésre egyszerűen, gyorsan és lazán válaszolni?
Hiszen minden 100%-ban sosincs rendben. Aki pedig így érzi/gondolja, az csak az önismeretének a hiányáról tesz tanúbizonyságot. Nekem is volt még az önfejlesztés útjára való lépésem kezdetén egy ilyen érzésem. Ekkor mondta nekem édesanyám egyszer azt a nagyon találó mondatot, mely azóta is a fülemben cseng: „Akkor tévedsz a legnagyobbat, mikor azt hiszed, hogy tévedhetetlen vagy”.
Persze érezhetem azt, hogy „rendben mennek a dolgaim„, azaz törekszem a rendszerre az életemben és haladok előre a céljaimmal, de ez nem jelenti azt, hogy minden tökéletes rendben van az életünkben. Mégis miért teszünk úgy legtöbbször kifele, mintha így lenne?
Miért nem ébredünk fel és hagyjuk abba a tökéletesnek gondolt életről való posztolgatást? A tökéletesen beállított kép, természetesen filterezve mely elveszi a fókuszt attól, hogy tényleg gyönyörködjünk a tájban, élvezzük a társaságot és szabadon önmagunk legyünk.
Szóval visszatérve őseinkre, ők bizony nem rohantak sehova. Az én nagyszüleim minden reggel szép nyugodtan megfőzték és megitták a kávéjukat. Közben megbeszélték, hogy aznapra mit kell bevásárolni, mit fognak főzni, mi a teendő. Igaz, nekik könnyebb dolguk volt, mint ma nekünk fiataloknak. Tisztességes, de nagyon egyszerű életet éltek. Nem volt hova kapkodniuk, nem voltak nagy céljaik, talán a legnagyobb vállalkozásuk az volt, hogy felneveltek 3 gyermeket szeretetben és békében. Külföldön talán pár alkalommal jártak csak. Az egyszerűségben nem kell őket követni, hiszen ma már sokkal több lehetőségünk van a világot megismerni. De a rendszerben és a belső békében érdemes példát venni róluk.
Mivel indítom a napot?
Az én reggeli rutinom egy koncentrációs gyakorlat + gyógytorna kombináció, melyet a vitaminjaim beszedése és a saját szüretelésű szőlőlevem vagy éppen egy pohár frissen facsart narancslé követ még a reggelit megelőzve.
Sikerül-e mindig tartom ezt a reggeli rutint, akár éveken át?
Ááá dehogy. De ha egy adott időre ellustulok is vagy nem sikerül, mert pl. idegen helyen alszom vagy utazom éppen másokkal, egy idő után mindig visszatérek hozzá. És minden visszatéréskor érzem, hogy újra megerősít. Újra megnyugtat.
Felkelés után nem érdemes azonnal elkezdeni dolgozni. Mondom én, aki sajnos hajlamos erre főleg olyan időszakban, mikor nyakig ülök a feladatokban és tervekben. Nagy önfegyelemre van ilyenkor szükség, de hidd el megéri!
Volt olyan, hogy annyira belemerültem a munkába, hogy délig nem ettem, nem ittam és még mindig pizsamában dolgoztam.
Ugyan a munka haladt előre, de az ilyen hozzáállás megbosszulja magát hamar.
Rendszertelen étkezés, rendszertelen mozgás, rendszertelen alvás – a 3 fő ok arra, hogy megbetegedj gyorsan. És hidd el, hosszútávon rosszul fogsz járni.
Hányszor lettem beteg a túl sok munkától és a túlterheltségtől, hogy utána 1 hétig feküdjek és kiheverjem – ami így több kiesés volt időben és energiában is.
A kevesebb sokszor több, szokták mondani és ezt én teljes mértékben igazolni is tudom.
Így mára elég is ennyi első bejegyzésnek az új blogomon. 🙂