2020 szeptember végén indult az új Férfi Erő coaching programom, ahol 10 önmagáért küzdeni akaró, elszánt férfi szegődött mellém 3 hónap intenzív fejlődésre.

Nem sokat időztem a kihívások felállításával, már az első alkalom ebédszünetében kaptak spontán feladatot páran.

Elküldeni egy sms-t egy konfliktus-helyzet felvállalása kapcsán, megköszönni egy olyan dolgot, amit kevesen szoktak, bókolni úgy, mint még korábban soha.

A csapatból többen is vezető pozícióban vannak beosztottakkal körülvéve.

Mégis ketten a tízből azt élték eddig meg, hogy a beosztottak a fejükre nőttek.

Nem tartott sokáig feltárnom, hogy a bennük kialakult félelem és egy bizonyos megfelelési kényszer vezetett odáig, hogy egyre bátortalanabbá váltak a szakmájukban.

A bátorság kulcsa pedig a félelemmel való szembenézés.

Meg is kapták azonnal feladatnak, hogy álljanak bele a konfliktusba, sőt első lépésként még fokozzák is a feszültséget és tapasztalják meg, hogy képesek azt elviselni.

1 héttel később a következő alkalommal már arról számoltak be mindketten, hogy a küzdelem megérte.

Egyikőjük „mumusa” a korábbi támadások helyett hátraarcra váltott és hirtelen elkezdett menekülni és kerülni őt, míg a másiknál a beosztott sokkal kezelhetőbbé vált, harctársam pedig azóta már egy fokkal magabiztosabban és határozottabban tudja irányítani a csapatát.

A coaching programjaim egyik fő metódusa könnyen érhető: amíg a zöld színt arany színűnek akarod látni, annak is fogod. De mikor a világot és legfőképpen önmagadat a teljes valóságában akarod látni hazugságok nélkül, na ott kezdődik el a belső változás.

Ez a változás pedig olykor küzdelmes és fájdalmas is. Meglepő lehet, de az első lépés sokszor nagyobb káosszal jár, mint amiben előtte voltál. De ez így van jól.

Fogadd el, hogy a káoszból lehet új rendet teremteni.

Felsőbbrendű céljaid és álmaid megvalósítása bizony küzdelmek, bukások és csak aztán sikerek sorozata.

Csak küzdelmek árán tudunk létrehozni valami igazán újat és lehetünk a legmélyebb értelemben hasznára a világnak.

A félreértések elkerülése végett, itt nem a mindennapos tevékenységekre gondolok, hiszen például vásárolhatsz élelmiszert egy hajléktalannak küzdelem nélkül is – és ezzel is a világ hasznára leszel.

Ha a küzdelemtől menekülsz, magadtól és attól a felsőbbrendű célodtól menekülsz, ami miatt leszülettél a Földre.

A menekülés helyett inkább erősödj meg a küzdelemben és válj hasznára a világnak, melynek egyre égetőbben van szüksége lelkileg erős emberekre!

Ha csatlakoznál a következő coaching programomhoz, akkor nézd meg itt, hogy neked való-e?!